2016. február 11., csütörtök 09:24

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége közleménye
    Budapest, 2016. február 11., csütörtök (OS) - A kiszivárogtatás nem szociális párbeszéd

    A 73 költségvetési intézmény megszüntetéséről, minisztériumba való beolvasztásáról az érintett mintegy 50 ezer munkavállaló és az érdekképviseletek nem kaptak semmi tájékoztatást. A kormányzati PR részeként sajtótájékoztatókon esett szó a bürokrácia csökkentés és az olcsóbb állam ideáját célul kitűző kormányzati tervekről. A kormány csak a vállalkozók és a "külvilág felé" beszél, semmibe veszi a közvetlenül érdekelt közszolgákat. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum működik, ahol a kormány előterjesztésében konzultálni kellett volna a tervekről. Az első rém/hírek kiszivárogtatása után, 2016. január 22-én kezdeményeztük e fórum azonnali összehívását. Erre a levélre eddig még csak válasz sem érkezett. Az Európai Unió Központi Közigazgatás Ágazati Párbeszéd Bizottságának Megállapodása is egyértelműen fogalmaz: "A szociális párbeszéd az európai szociális modell egyik alapja. Az információt olyan időben, módon és tartalommal kell szolgáltatni, hogy a munkavállalói érdekképviselet képes legyen részletesen elemezni a javasolt intézkedések lehetséges hatásait…A konzultáció kiterjed a munkaszervezet és a szolgáltatások megváltoztatására vonatkozó döntések foglalkoztatást érintő következményeire, amikor munkahelyek vannak veszélyben." A központi közigazgatásban dolgozók az Európai Unió polgárainak tekintik magukat. És a magyar kormány? Reméljük, hogy nem kell újra az EU-hoz fordulnunk.
     Kiadó: Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.