2016. február 26., péntek 19:13

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének közleménye
    Budapest, 2016. február 26., péntek (OS) - A kormány Várnegyedbe költözése miatt sok szó esett az ott működő kulturális intézmények elköltöztetéséről. Közülük kevés figyelmet kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumnak elhelyezése és következménye. Az 1837/2015. (XI. 24.) kormányhatározat szerint az NGM – 2017. dec. 31-i határidővel – a Szentháromság tér 6. szám alá költözik. Itt őrzik a Magyar Nemzeti Levéltár egyik részlegében az 1945 utáni iratok egy részét, a "pártiratokat", továbbá pl. az 1945 után működő Országgyűlés, a Minisztertanács, a Külügyminisztérium és a Legfelsőbb Bíróság történeti értékű iratanyagát is.

    Az anyaggal dolgozó levéltárosok rendszerezik az iratokat, munkaviszony-igazolások és kárpótlási ügyekben is kiszolgálják a kutatókat. Mára egyre több kutató keresi fel az intézményt, mert a múlt feltárására több kutatóintézetet alapított a jelenlegi kormány, pl. a Veritas, vagy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nevű kutatóintézetet. Az iratok 18 km-t tesznek ki. Költöztetésük, elhelyezésük logisztikai előkészítést igényelne. Mivel raktárkapacitás-hiány van, nincs információ, hogy az anyag védelme, állagmegóvása, kutathatósága, biztosítva lesz-e és hol. Az ágazati szakszervezet elnöke 2015 végén rákérdezett a területért felelős államtitkárnál, hogyan kívánják megoldani a kérdést. Hoppál Péter semmilyen információnak nem volt a birtokában. Válasz azóta sem érkezett, ahogy az elnök januárban írásban megismételt, e tárgyú levelére sem...
     Kiadó: Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.