2016. március 12., szombat 14:16

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2016. március 12., szombat (OS) - DK: Százmilliók mennek Orbán palotájának védelmére

    Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Orbán elrendelte: a rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából fedezik a Terrorelhárító Központ a Karmelita kolostorral kapcsolatos személyvédelmi kiadásait. Ide akar felköltözni a diktátor. A berendezésekre 85 milliót költenek, ehhez jön még majd évente 271 millió forint személyi kiadásokra és az épület őrzésére. A kolostor átalakítása Orbán kényére-kedvére 20 milliárdba kerül és még egymilliárdot szórnak el a berendezésre.

A DK szerint egyrészt a TEK-et meg kell szüntetni, másrészt Orbánnak semmi keresnivalója nincs a budai várban. A Demokratikus Koalíció szerint visszataszító urizálás, kivagyiság és kisebbségi érzés árad ebből az egész történetből. Csak diktátorok viselkednek így és építtetnek maguknak palotákat, miközben a nép szenved. Miközben az elmúlt hat évben négymillióra nőtt a szegények száma, amikor halni járnak a betegek a kórházakba, amikor krétára sincs pénz az iskolákban.

A sokak Magyarországa még Orbán költözése előtt elkezdhet felépülni, az új kormány pedig felszámolja ezt a fényűzést, pazarlást és számonkéri a felelősöket.

Vadai Ágnes országgyűlési képviselő DK
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.