2016. március 12., szombat 15:46

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának közleménye
    Budapest, 2016. március 12., szombat (OS) -

    Az Index hírportálon 2016. március 11-én megjelent, Ollózott könyvvel tárja fel a múltat a Nemzeti Emlékezet Bizottsága című cikkében Nyilas Gergely újságíró Cserényi-Zsitnyányi Ildikót, az ÁBTL munkatársát és a NEB külsős kutatóját plágiummal vádolja A politizált gazdasági rendőrség című könyvével kapcsolatban. A cikk Ungváry Krisztián történészt idézi, aki úgy látja: "Felületes átnézés alapján úgy tűnik számomra, hogy itt plagizálás történt." A vád súlyos, amelyet minden esetben kellő megalapozottságú szakmai tájékozódásnak kell megelőznie. Alaposabb tanulmányozással kiderült volna, hogy – szemben a cikk állításával, miszerint a témával korábban foglalkozó történész munkáit Cserényi meg sem említi – a kérdéses tanulmányokra mind a bibliográfiában, mind a jegyzetekben többször hivatkozik, miközben a már ismertek mellett sok új dokumentumot használ.

Felületes tájékozódásra utal az az állítás is, amely szerint a NEB "külön-külön meglévő dolgokat gyűjt össze" honlapján. A közelmúltban közzétett Kommunista hatalombirtokosok – 1956 című összeállítás nagy része új adatokat tartalmaz, például az állambiztonság 1956–62 közötti vezetői köre esetében.

Tudományos kérdés tárgyalásának megfelelő fóruma elsősorban egy tudományos lap, mert csak abban lehet a szakma követelményeit betartva vitatkozni – idézzük Ungváry egy korábbi, hasonló vitában tett kijelentését. A NEB ezzel egyetértve bízik abban, hogy az érintett felek így fognak eljárni. Korrekten, kellő szakmai körültekintéssel
     Kiadó: Nemzeti Emlékezet Bizottsága

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.