2016. április 24., vasárnap 10:49

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2016. április 24., vasárnap (OS) - Kérés Pokorni Zoltánhoz és a józan fideszesekhez

    Amikor az Orbán Viktor vezette Fidesz hat évvel ezelőtt újra kormányra került, a párt egykori elnöke és talán még mindig meghatározó személyisége, Pokorni Zoltán azt mondta: "azon múlik a következő kormány sikere, hogy a sajátjait illetően is kemény tud-e lenni (…) egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét, ezt kell nagyon világossá tenni". Aztán, amikor kormányzati zsarolással elvették az emberek magánnyugdíj-pénztári befizetéseit, még szótlan maradt. Amikor alig álcázott módon elvették a trafikokat, kisemmiztek tisztességes családi vállalkozásokat, majd többségüket a haveroknak osztották vissza, nem volt egyetlen szava sem. Amikor a kollégiumi jóbarát cégei nyerték szinte kizárólagosan az állami megrendeléseket, szótlan maradt. Amikor a jóbarát kiesett a bizalom köréből, de jött helyette más oligarcha, aki ugyanolyan leplezetlen módon habzsolja be azóta is a közpénzeket, szótlan maradt. Amikor a kormánytagok hányingerkeltő módon urizálni kezdtek, de a leszakadtaknak azt mondták: negyvenhétezerből is meg lehet élni, szótlan maradt. Amikor a kormányfő rokonsága versenytárs nélkül nyerte el az uniós közbeszerzéseket, szótlan maradt.
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.