2016. május 10., kedd 08:28

A Magyar Liberális Párt közleménye
    Budapest, 2016. május 10., kedd (OS) - Bodnár Zoltán: Balog Zoltán emberének távoznia kell az NKA kollégiumából

    Csontos János, újságíró, József Attila díjas költő az elmúlt napokban korábbi önmagát is felülmúlva az új londoni főpolgármester és a Fesztiválzenekar ürügyén súlyosan rasszista és leplezetlenül antiszemita kijelentéseket tett a Magyar Idők hasábjain.

Csontos János a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának Balog Zoltán által miniszteri hatáskörben kinevezett tagja, s ebben a minőségében Balog Zoltán minisztert képviseli.

Balog Zoltánnak haladéktalanul vissza kell hívnia az NKA kollégiumából Csontos Jánost, aki méltatlan arra, hogy a kortárs magyar szépirodalomnak nyújtandó költségvetési támogatásról döntsön. Egy ilyen nyíltan rasszista, antiszemita ember nem képviselheti a kultúráért is felelős minisztert.
Ha Balog Zoltán e nyilatkozatok után is ragaszkodik Csontos János személyéhez, azzal azt üzeni Magyarország polgárainak, hogy református lelkészként, a magyar kormány tagjaként egyetért Csontos János nézeteivel, hallgatólagosan jóváhagyja és támogatja Csontos rasszizmusát és antiszemitizmusát.

Bodnár Zoltán, ügyvivő

     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.