2016. június 20., hétfő 12:39

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2016. június 20., hétfő (OS) - CEF: Magyarország az utolsó fillérig lekötheti a rendelkezésére álló forrásokat

    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium újabb tizenkilenc közlekedésfejlesztési beruházáshoz nyerhet el támogatást az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) magyar keretéből. A végleges, formális döntést július elején hozza majd meg a tagállamok küldötteiből álló bizottság. A javasolt projektlista alapján a hazai közlekedési ágazat újabb 250 milliárd forintnyi uniós fejlesztési támogatáshoz juthat.

A háromfordulós eljárásban így Magyarország a tavalyi nyertes projekteket is beleértve a nemzeti borítékban elkülönített 1,08 milliárd eurót már a második pályázati körben teljes egészében képes lehet lekötni. CEF-forrás felhasználásával valósulhat meg egyebek mellett a Budapest–Hatvan vasúti vonalszakasz, a Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasútvonal és a Déli összekötő Duna-híd korszerűsítése, a GSM-R vasúti távközlési hálózat kiépítésének második üteme. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatja 35 mozdony felszerelését ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel, az M15 és M70 autóutak négysávúsítását, a dunai hajózás lehetőségeit bővítő több beruházást, elsősorban a kikötői infrastruktúra és a folyami információs szolgáltatások fejlesztése terén.

     Kiadó: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.