2016. augusztus 27., szombat 09:32

Az Együtt - a Korszakváltók Pártjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2016. augusztus 27., szombat (OS) -

    Hajdu Nóra: Vizsgálják ki a Magyar Nemzeti Kereskedőház milliárdos veszteségeit
Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja szerint az, hogy a kereskedőház vezetői és munkatársai sok esetben a külügyminiszter futsalos cimborái, illetve a Fideszhez kötődő holdudvar, nem jelentheti azt, hogy nem nyomoznak a milliárdos veszteség ügyében.
Hatmilliárd forintos mínuszt termelt tavaly a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Ráadásul úgy kerül ennyibe, hogy kereskedelemfejlesztési szempontból nem hoz látványos eredményeket, írta meg az Index.
Hajdu Nóra szerint a kereskedőház működése ma már a kormány egyik állatorvosi lovává vált, ami jól mutatja a Fidesz-kormány működésképtelenségét.
Hajdu Nóra szerint felháborító, hogy hiába jelent meg rengeteg leleplező cikk, és hiába szólalt már meg több ellenzéki párt is a kereskedőház teljesen alkalmatlan vezetéséről, mégis folytatják a közpénzek elégetését, és a haverok kifizetését az adófizetők pénzén. Ráadásul már bűncselekmény gyanúja is felmerült a Questor-ügy kapcsán, az ügyészség, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a rendőrség azonban nem tesz semmit.

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.