2016. szeptember 15., csütörtök 20:15

A Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület közleménye
    Budapest, 2016. szeptember 15., csütörtök (OS) - Komoly előrelépés a hazai ifjúságpolitikában

    Stratégiai partnerségi megállapodást kötött az EMMI és a Nemzeti Ifjúsági Tanács: a közel száz hazai ifjúsági civil szervezetet tömörítő NIT mostantól a kormány stratégiai partnereként léphet fel a fiatalok képviseletében.

A mai napon kezdődött Felsőörsön a NIT által szervezett Szabadegyetem, mely száznál is több hazai fiatal és ifjúsági szakember számára szolgál találkozási pontként, valamint gondoskodik a párbeszédről a legnagyobb ifjúsági ernyőszervezetek és a kistérségi fiatalokkal foglalkozó közösségek között.

A rendezvény egyik kiemelt szakmai részeként az államtitkári kerekasztalbeszélgetés során Novák Katalin család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkárral és Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárral a hazai ifjúságpolitika horizontális együttműködési lehetőségeit vitathatták meg a résztvevők. A beszélgetés rávilágított a tárcák közötti együttműködések, a fiatalok lehetőségeinek javítását célzó intézkedések, valamint a velük való aktív párbeszéd fontosságára.

Ezt követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Nemzeti Ifjúsági Tanács között stratégiai partnerségi megállapodás megkötésére került sor. Janzsó Ádám a NIT elnöke reményét fejezte ki, hogy ezt követően érezhetően hatékonyabbá válik a fiatalok és a civil szféra véleményének becsatornázása a Kormányzat irányába olyan területeken, mint az ifjúságpolitika, az önkéntesség, a társadalmi felzárkóztatás, vagy éppen az oktatás.

     Kiadó: Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.