2016. október 22., szombat 20:46

A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete közleménye
    Budapest, 2016. október 22., szombat (OS) - 1956-os Forradalmunk 60. évfordulóján

        Az 1956-os Forradalmunk 60. évfordulóján a Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete kapcsolódva Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter félbehagyott rendszerváltást megállapító, mai napon elhangzott beszédéhez, emlékezet arra, hogy mik azok az alapvető, sarkalatos követelmények, melyek egyrészt szükségesek egy valóságos rendszerváltozáshoz, másrészt meg sajnálatos módon ezek 60 évvel a Forradalom után, 3 évtizeddel a rendszerváltozásnak csak elnevezett események után, még nem valósultak meg.
     Két ilyen alapvető, elengedhetetlen rendszerváltoztatási követelmény van, még ha erről hallgatás is van a legtöbb médiában. Mi azonban erről, amíg tehetjük folyamatosan tájékoztatjuk a közvéleményt, tehát a lusztrációs, és a restitúciós törvények megalkotása és következetes végrehajtása az, ami után majd elmondható lenne, hogy Magyarország is sikeresen befejezte a rendszerváltoztatást, lezárta az önkényuralmi időszakot.
     Magyarul az első törvény az igazságtételi törvény, az önkényuralmi időszak felelőseinek polgárjogi és ha indokolt büntetőjogi felelősségre vonása. A második törvény Egyesületünk alapcélja, a vagyon visszaadási törvény, az úgymond "államosítással" elrabolt vagyonok visszaadása, a kisemmizett magyarok, örökösöket is beleértve, sokmilliós táborának. Az európai ún. "volt szocialista" országok mindegyikében már elfogadtak és végrehajtottak ilyen valóságos rendszerváltoztató törvényeket, csak hazánkban nem.


     Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.