2016. november 29., kedd 18:39

A Földművelésügyi Minisztérium közleménye (3. rész)
    Budapest, 2016. november 29., kedd (OS) -

    Réthy Pál a Belügyminisztérium főosztályvezetője beszédében elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium által az önkormányzatok részére az aprítógép beszerzésére kiírandó pályázatot a Belügyminisztérium támogatja, hisz a komposztálást követő végtermék olyan erőforrás-hatékony és hasznos termék, mely az érintett települések mezőgazdasági programjaiban felhasználható. Ezen felül a program a közterületen keletkező fahulladékok égetésével járó környezeti és egészségügyi problémák minimalizálása mellett támogatja a kormányzati célként jelölt környezettudatos, klímabarát településgazdálkodási és működési modellek kialakítását, a fenntartható fejlődés és energiagazdálkodás társadalmi gondolkodásba történő beépülését.  
    
     Kiadó: Földművelésügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.