2016. december 2., péntek 14:29

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2016. december 2., péntek (OS) - A Változó Világ Mozgalom (VVM) üdvözli a kormány döntését a nyugdíjak alkalmi kiegészítéséről 10 000 forinttal.

    Ugyan ez egy megkésett, szerény és semmilyen szempontból nem jól improvizált döntés, mégis tekinthető egy lépésnek a helyes irányba: a 13. nyugdíj valamilyen formában történő visszaállításának irányában.
    Erre VVM november első napjaiban tett is egy konkrét javaslatot, komoly szerepet szánva az egész társadalomnak, de az államot sem kirekesztve. Ez a kezdeményezés és a kormány gesztusa olyan együttállás, amely magától adja a folytatást. Ezt pedig csak azzal a biztatással tudjuk kifejezni, hogy a kormány mondja ki, hogy az idei 10 000 forint az első lépés az ő részéről a 13. nyugdíj visszaállítása felé.
    Jót kívánni könnyű, de ha a realitásokhoz alkalmazkodva egy fenntartható útitervet szeretnénk felállítani: egyelőre korai a 13. nyugdíjat a többivel azonosnak követelni.
    Továbbra is fenntartjuk, hogy az egész társadalomnak legyen egyéni és közösségi szerepe a 13. nyugdíj fedezetének biztosításában (amiben a jogi személyeknek igenis egy a TAO-hoz hasonló rendszerrel lehetne segíteni), de elvárható lenne, hogy az állam is minimum fejenként 10 000 forinttal benne legyen, a gazdaság állapotától függően pedig, ennél többel.
    Éppen egy hete más intézkedés nyomán kifejeztük örömünket (http://bit.ly/2h24nvr), hogy a kormányzat kisebb-nagyobb mértékben hasznosítja egyes javaslatainkat. Erre változatlanul bátorítjuk.

www.valtozovilag.hu/vvm/peticio.htm

     Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.