2017. január 19., csütörtök 16:15

Az Országos Atomenergia Hivatal közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. január 19., csütörtök (OS) - Az OAH reagálása a hatáskörét érintő, a médiában megjelent félrevezető információkra

    Az Országos Atomenergia Hivatal 2017. január 18-án sajtótájékoztatót tartott, amelyen szó volt az Atomtörvény módosításáról. Az elhangzottaktól eltérő, félrevezető információk jelentek meg a médiában, amelyre az OAH jelen sajtóközleményben reagál.
Az Atomtörvény módosítását az OAH kezdeményezte, annak előkészítésében részt vett, szakmailag megalapozottnak tartja. Az Országos Atomenergia Hivatal az Atv. 67.§ végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó kormányrendelet módosítási javaslatát elkészítette és átadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak.
Az Atomtörvény alkalmazásánál (a módosítás értelmezésénél) a törvény valamennyi előírását, valamint egyéb jogszabályokat együtt kell figyelembe venni. Az Atv. 8. § szerint "az atomenergiafelügyeleti szerv döntéseit felügyeleti jogkörben megváltoztatni vagy megsemmisíteni nem lehet". A közigazgatási hatósági eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvény 19. § (4) úgy fogalmaz, hogy "a hatóságtól a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el". A 118/2011. (VII. 11.) Korm. rendelet 19. § (7) szerint "az engedélyt megalapozó, a nukleáris biztonsági hatóságnál tárolt dokumentációban foglaltaktól eltérni, amennyiben az eltérés engedélyezési kötelezettség alá tartozik, csak a nukleáris biztonsági hatóság engedélye alapján lehet".

     Kiadó: Országos Atomenergia Hivatal

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.