2017. január 20., péntek 15:10

A Miniszterelnökség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. január 20., péntek (OS) -

    A Miniszterelnökség, a jogi szabályok betartása mellett és több művészettörténész és igazságügyi képszakértő egymástól független szakvéleménye alapján vásárolt festményeket a Magyar Állam számára – ezáltal gyarapítva a magyar kulturális vagyont.

A képek kiválasztásáról, illetve azok vételi árának meghatározásáról, - az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésére tekintettel és annak 54. § (10a) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadott, a Miniszterelnökség vásárlási szabályzatáról szóló 35/2016. (XI. 30.) MvM utasítás 7. § (1) bekezdésének megfelelően - neves szakértők véleménye alapján született döntés.

A szakmai vizsgálatára felkért művészettörténészek és igazságügyi képszakértők egymástól függetlenül készített szakvéleményei, - minden művész, valamennyi alkotásával kapcsolatban megállapítják, - hogy a festőművészek különböző stílustörténeti korok legnevesebb képviselői, a vizsgált képek pedig az alkotók kiemelkedő munkái. Az alkotások nemzetközi értékét minden esetben a magyar hatósági nyilvántartásban szereplő, szakterületi és értékbecslési szakértők állapították meg.

     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.