2017. január 20., péntek 19:13

A Párbeszéd közleménye
    Budapest, 2017. január 20., péntek (OS) - Matolcsynak távoznia kell! - Sajtóban megjelent dokumentumok igazolják, hogy Matolcsy György közokirat hamisítást követhetett el, amikor strómant csinált a feleségéből. A Párbeszéd úgy véli, hogy már az eddigi ámokfutás és a korrupciós botrányok is bőven indokolták, de innentől nincs tovább: itt az ideje lemondani. A bűncselekmény jogi elévülése ugyanis nem mentesíti Matolcsy Györgyöt az erkölcsi és politikai felelősség alól. A Párbeszéd írásbeli kérdést intéz a jegybankelnökhöz, hogy elárulja: mikor méltóztatik végre lemondani.

    Matolcsy György jegybankelnöknek nem ez az első botrányos ügye. A jegybanki alapítványok mellett nemrég a vesztegetés gyanúja is felmerült, amikor kiderült, hogy Matolcsy György az általa felügyelt Unicredit vezetőjének luxuslakásában él, ám erről bérleti szerződést nem tud bemutatni.

A napokban a Magyar Narancs birtokába jutott iratok alapján Matolcsy Györgyre most már nem csak a gyanú vetül. A jegybankelnök nyilvánosságra került házassági szerződése bizonyítéka lehet annak, hogy Matolcsy minisztersége idején strómanként használhatta a feleségét az egyik jól jövedelmező cége esetében.

A Párbeszéd szerint Matolcsy Györgynek el kell számolnia a nyilvánosság felé minden gyanús üggyel, ezért írásbeli kérdéssel ad lehetőséget a beismerésre és bűnbánatra.

Tordai Bence, szóvivő
     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.