2017. február 27., hétfő 07:29

A Nemzeti Szakszervezet közleménye
    Budapest, 2017. február 26., vasárnap (OS) - Erősödő összefogás a BKV Zrt. érdekvédelmei között

    A megbeszélésre február 24-én került sor,azonban az NSZ mély sajnálattal és megdöbbenéssel vette tudomásul,hogy az összes,BKV-nál képviselettel rendelkező,meghívott szakszervezetből csupán négy jelent meg a megbeszélésen,a többiek – érthetetlen módon – még helyettessel vagy megbízottal sem képviseltették magukat,melyre természetesen lehetőségük lett volna. Az NSZ természetesen tisztában van vele,és üdvözli is,hogy voltak jelzések kisebb szakszervezetek részéről,valamint azzal is,hogy a továbbiakban az összefogást erősíteni kell. A megjelentek tisztázták,hogy mely területeken sürgető lépni,hogy a legszélesebb konszenzuson alapuló összefogást érhessék el,megfogalmazták,mik a közös alapok,melyeken el lehet és el is kell indulni,ezeket pedig alapokmányban lefektették. Ehhez szükséges,hogy a szervezetek egymással és ne egymás ellen dolgozzanak,mert ebből csak súrlódások keletkezhetnek. A négyek közül Nemes Gábor,az EKSZ elnöke tartja magát a VKSZSZ-ben korábban megfogalmazott állásponthoz,ugyanakkor aláhúzta,hogy rendkívül nagy szükség van összefogásra a jelenlegi állapotok mellett. Bajzik Tamás elnök kiemelte,hogy az érdekvédelmi szférában nincs helyük azoknak a vezetőknek,akik a mozgalmat hátráltatják,tekintélyét lejáratják,és ezzel végső soron az általuk képviselt dolgozóknak okoznak kárt, cserébe azoknak a szervezetekbe vetett bizalmáért.
A teljes cikk,melléklettel a www.nesze.org honlapon található meg.
    
     Kiadó: Nemzeti Szakszervezet

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.