2017. március 5., vasárnap 10:52

A Magyar Haltani Társaság közleménye
    Budapest, 2017. március 5., vasárnap (OS) -

    A Magyar Haltani Társaság javaslatára a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete közös döntést hozott arról, hogy Magyarországon 2017-től kezdve minden év március 20. legyen a halak napja (http://haltanitarsasag.hu/hirek_hu.php). A jeles nap elsődleges célja a halak további népszerűsítése, mert még ma sem mindig kapják meg a társadalomtól azt a figyelmet, amelyet jelentőségük indokolna.
E napon és naptári környezetében valamennyi halakkal kapcsolatban álló szervezet a saját profiljának legjobban megfelelő módon hívhatja fel a figyelmet a halakra, azok fontosságára megbecsülésére. Szeretnénk ehhez minél több partnert találni a magyar halgazdálkodás, a kutatás-fejlesztés, a haltermelés, az akvakultúra, a rekreációs célú halfogás, a horgászsport, a horgászturizmus, az akvarista tevékenység, a vendéglátás, a könyvterjesztés, a halfogyasztást népszerűsítő gasztronómia, vagy éppen a dietetika, illetve a halból származó gyógyhatású készítmények és táplálékkiegészítők gyártása területén. A halak napja alkalmat teremt a közös fellépésre vizeink és halaink bölcs hasznosítása érdekében.

     Kiadó: Magyar Haltani Társaság

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.