2017. március 8., szerda 14:28

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2017. március 8., szerda (OS) - Szeviép-blamázs: Botka Lászlót olyan ügyben próbálják támadni, ami a Fideszhez köthető

    A Fidesznél annyira félnek Botka Lászlótól, hogy beírták az internetes keresőbe a "Szeged" és a "botrány" szavakat, majd miután rátaláltak a 7 éve megszűnt Szeviép ügyére, most boldogan hajtogatják, hogy Orbán Viktor kihívója adjon magyarázatot.

A valóság az, hogy a Szeviép egy fideszes botránytörténet. A megszűnt cég tulajdonosának üzleti partnere a Fidesz korábbi gazdasági alpolgármestere, Tímár László volt. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy fideszes oligarchának lett a tanácsadója.

Bárhogy is próbálkozik napról-napra a Fidesz lejárató gépezete, a szegedi önkormányzat Botka László vezetése alatt, semmilyen szerződéses kapcsolatban nem állt a Szeviép nevű céggel.

Rövidebben fogalmazva még mindig ugyanazt tudjuk mondani a láthatóan egyre kétségbeesettebb Fidesznek: fiúk, ez most nem jött be.

Botka László a meglopott és kisemmizett emberekkel együtt el fogja zavarni a tolvaj Fideszt. Ezért kínálunk szövetséget párthovatartozástól függetlenül mindenkinek, aki változást akar. Botka Lászlónak ehhez megvan az ereje és megvan a programja. A Fidesz már láthatóan fél tőle. Magyarország megjavítható.

MSZP

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.