2017. március 13., hétfő 09:10

A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) közleménye
    Budapest, 2017. március 13., hétfő (OS) - Beiratkozás az óvodába hamarosan. Már sokan kérdezik, ezért tájékoztatjuk a szülőket, akiknek gyermeke 2017. augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét a legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni, de csak szeptember 1-től. Ha a kisgyermek 2014. augusztus 31. után született, akkor csak 2018. szeptember 1-jétől kell óvodába járnia.

    A gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, s ebben az óvodák kiegészítő, esetenként hátránycsökkentő szerepet töltenek be.
Ezért a jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az 5. életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól.
Ha a szülő úgy dönt, hogy csak napi 4 órában kívánja igénybe venni az óvodai ellátást, akkor írásbeli kérelem formájában kell bejelenteni a törvényben előírt időkedvezmény igénybevételét.
Ha a kisgyermek nem éri el az óvodába járáshoz szükséges fejlettségi szintet (pl. nem szobatiszta), akkor 4 éves koráig a bölcsődében maradhat. Az óvodapedagógus és a dajka nem köteles tisztába tenni a gyereket. A fenekét sem törülik ki.
Az óvoda fenntartója köteles diétás étkeztetést biztosítani a rászoruló gyermekek számára, ha megfelelő szakorvosi igazolással rendelkeznek.
Az óvoda ingyenes köznevelési közszolgáltatás. ne fizessenek érte!
Sajtószóvivő: Keszei Sándor (06-30/433-8754) Részletes információ az óvodai beiratkozásról a www.mszoe.hu weblapon található.

     Kiadó: Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.