2017. március 14., kedd 09:18

Az Együttható Egyesület közleménye
    Budapest, 2017. március 14., kedd (OS) - A HATÁSPONT TANODA GYÖNGYÖSÖN TOVÁBB FOLYTATJA MŰKÖDÉSÉT.

        A HatásPont tanodát 2016-tól az Együttható Egyesület működteti, az EFOP-3.3.1-15 számú pályázat keretében, amelyet az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával valósítanak meg. Céljuk a programba bevont gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek javítása, bennük egy a jövőbe bizalommal tekintő szemlélet kialakítása, számukra sikerek és emlékezetes élmények nyújtása. A programba várnak, minden olyan 7-18 év közötti motivált fiatalt, akinek segítségre van szüksége a tanulásban, szeretne részt venni ingyenes szabadidős programokon, és szívesen lenne egy jó közösség tagja.
Elsősorban azoknak a tanulóknak a jelentkezését várják, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, azonban a tanoda befogadó szemléletű, így szívesen látnak minden olyan gyermeket, akik a tanulásban le vannak maradva vagy más fontos kompetenciákban (pl. önbizalom, együttműködés, figyelem, kitartás, stb.) fejlesztésre szorulnak.
A tanoda egy közösségi tér, amelyben az egész család számára szerveznek egész évben programokat, így nagy szerepe van a család jelenlétének, a közös ünnepléseknek, a jó hangulatú kirándulásoknak, színházlátogatásoknak, táborozásoknak.
A tanodában mindemellett a családok időről-időre adományokban részesülnek, így olyan magánszemélyek, és cégek jelentkezését is, akik szívesen támogatnák a tanodába járó családokat tartós élelmiszerekkel, ruházattal, elektronikai eszközökkel, higiéniai cikkekkel, stb.

     Kiadó: Együttható Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.