2017. március 26., vasárnap 15:25

A Párbeszéd közleménye
    Budapest, 2017. március 26., vasárnap (OS) - A magyar egészségügy a teljes összeomlás szélén - A Párbeszéd szerint még idén legalább 600 milliárd forintot kellene átcsoportosítani az egészségügy megmentésére: a szakdolgozók béremelésén túl a kórházak adósságrendezésére, eszközbeszerzésre és a munkakörülmények javítására kell mielőbb forrásokat találni. A jelenlegi helyzet ugyanis életveszélyes mind a betegek, mind pedig a dolgozók számára.

    Az orvoskamara vezetője a napokban írt levelet a Miniszterelnöknek, hogy a helyzet tarthatatlanná vált. Legalább évi 600 milliárd többletforrás hiányzik az ágazatból, a szakemberhiány kritikus méreteket öltött, a betöltetlen háziorvosi praxisokat a most bejelentett 500 milliós támogatás ellenére sem tölti be majd senki, mert a munkakörülmények nem teszik lehetővé, hogy bárki elvállalja ezeket a feladatokat.
Az utóbbi időkben számtalanszor megmutatkozott a kormány inkompetenciája:  az influenzajárvány és a kanyarójárvány elégtelen kezelése, a  kevés  oltóanyag, illetve, az hogy az influenzával kapcsolatos megelőzésre semmiféle kampányt nem indított a kormány; a János kórház botrányos működése, ahol olyan kevés az orvos, hogy még az áprilisi ügyeleti rendet sem tudják kialakítani.
A Párbeszéd szerint haladéktalanul vissza kell tenni az egészségügyből elvont százmilliárdokat és érdemi: a betegek és a szakdolgozók igényeit kielégítő rendszert kell kialakítani. Dolgozószobák, stadionok és Rolling Stones koncert helyett az egészségügyre kell a közpénzeket elkölteni.
Párbeszéd Sajtó

     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.