2017. március 27., hétfő 12:42

A Párbeszéd közleménye
    Budapest, 2017. március 27., hétfő (OS) - Törvényjavaslattal a női egyenjogúságért! - A kormány szerint csak a hanyatló Nyugaton van női-férfi egyenjogúság, itthon erre nincs szükség, kár is foglalkozni vele. A Párbeszéd szerint azonban Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha megteremti a férfiak és nők közötti esélyegyenlőséget. A párt most újra benyújtja törvénymódosító javaslatait egy igazságosabb családpolitikáért.

    A Párbeszéd szerint minden nőnek magának kell döntenie: hogyan tud teljes életet élni. A kormánynak pedig kötelessége, hogy biztosítsa: akár családban, akar egyedülállóként is ugyanaz a megbecsülés járjon egy nőnek, mint egy férfinak. Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha sikeres nők élnek benne. A Fidesz-KDNP kormányban jelenleg egy női miniszter sincs, az Országgyűlésben a nők aránya pedig mindössze 9 százalék. Sőt, a kormány tagjai rendszeresen tesznek a nőket megalázó és lekicsinylő kijelentéseket.

A Párbeszéd Mindenki számít programjának fontos részét képezi a nők helyzetének és esélyegyenlőségének javítása. Ezért a párt most újból beadja törvény- és törvénymódosító javaslatait, amelyekkel igazságosabb családpolitikát, női kvótát, és a mostaninál a nők számára kedvezőbb gyermek- és családvédelmi törvényt lehet létrehozni.

Hegyesi Beáta
a Párbeszéd elnökségi tagja

     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.