2017. március 27., hétfő 13:51

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2017. március 27., hétfő (OS) - Gyurcsány munkanélküliséget és adóemeléseket hozott az emberekre - Reagálás Varju László (DK) sajtótájékoztatójára

    Az a Gyurcsány Ferenc beszél, akinek a kormányzása alatt a munkanélküliség megduplázódott – Borsodban, Nógrádban, Szabolcsban még a 20 %-ot is elérte.  Gyurcsány és a szocialisták kormányzása alatt sokaknak nem is érte meg dolgozni, mert a baloldal tömegeknek adott inkább segélyt, mint munkát. A fizetések nagy részét elvitte a magas adó, a közszférában hosszú évekre befagyasztották a fizetéseket, elvettek egy havi bért. A minimálbért nyolc év alatt nem emelték annyival, mint a Fidesz négy év alatt. A polgári kormányzás óta a munkanélküliség 12%-ról 4,3%-ra csökkent, és az ország leghátrányosabb részein is egyre többen élnek segély helyett munkából. A rendszerváltás óta legnagyobb mértékben emelkedik a minimálbér és a szakmunkás minimálbér. Nő az ápolók, az orvosok, a tanárok, a katonák, a rendőrök, a szociális, a kulturális, a felsőoktatási, a kormányhivatali dolgozók és az állami vállalatoknál dolgozók bére. A több évtizede fennálló területi különbségek csökkentésére célzott munkahelyteremtő beruházások, adókedvezmények, munkaerő mobilitást ösztönző támogatások működnek.
     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.