2017. március 28., kedd 14:26

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2017. március 28., kedd (OS) - A Fidesz felelőssége, ha elmarad a választási rendszer reformja -

    Az LMP álláspontja szerint át kell alakítani a választási rendszert, azonban nem aprómódosításokra, hanem átfogó reformokra van szükség. A párt
az ötpárti egyeztetések elején leszögezte, hogy csak olyan módosításokat hajlandó támogatni, amely minimálisan azon a tarthatatlan helyzeten változtat, hogy ma több százezer külföldre kényszerült magyart gyakorlatilag megfosztanak a szavazati joguktól.

A Fidesz frakció bejelentette, hogy az ellenzék egységes tiltakozása miatt lezártnak tekinti a választási rendszer átalakításáról szóló egyeztetéseket. Az LMP azonban nem csak partner lenne a választási törvény reformjában, hanem évek óta követeljük azt. Abba viszont nem vagyunk hajlandóak részt venni, hogy a Fidesz által áterőltetett, a kizárólag a kormánypárt igényeire szabott rendszer túlkapásai helyett csak az  apróbb technikai hibákat javítsuk ki, miközben az a választási törvény alapvető igazságtalanságait érintetlenül hagyjuk.

Az LMP már számtalanszor elmondta, hogy a választási rendszerről szóló egyeztetés kiindulópontjának azt tekinti, hogy a külföldön élő magyarok számára is lehetővé váljon a levélben szavazás. A Fidesz azonban úgy döntött inkább hagyja nyitva a nyilvánvaló választási csalásokra lehetőséget adó kiskapukat, továbbra is megtartva például a halott szavazók ezreinek kiküldött levélszavazatokat, minthogy lehetővé tegye többszázezer magyar állampolgár számára a szavazást.

Hadházy Ákos
társelnök

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.