2017. május 12., péntek 12:45

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének közleménye
    Budapest, 2017. május 12., péntek (OS) - Pályázati felhívás 18-30 éves nagyothalló fiatalok részére, "Tudom, hogy én is képes vagyok rá! 2017" címmel.

    A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) a Siemens és Signia hallókészülékek gyártójával együttműködésben pályázatot hirdet nagyothalló fiatalok számára.

A pályázat céljai:
1. Szeretnénk megmutatni a világnak, hogy a hallókészüléket viselő, nagyothalló fiatalok ugyanúgy képesek sikeresen helytállni a tanulásban és a munkában, mint az ép hallású társaik. Olyan példaképeket keresünk, akik arcuk és nevük vállalásával a nyilvánosság előtt is bemutatkoznának.
2. Szeretnénk a nyilvánosságot vállaló, ambíciózus pályázók példájával bátorítani azokat a nagyothalló fiatalokat és családtagjaikat, akik aggódnak amiatt, hogy a hallássérülés hátráltathatja őket céljaik elérésében.
3. Szeretnénk támogatni a pályázók egyikének továbbtanulását azáltal, hogy biztosítjuk számára a ma elérhető legmodernebb hallókészülékeket és az opcionális tartozékok egyikét.

A pályázaton 18-30 év közötti fiatalok vehetnek részt, akik felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek vagy szakképzésben (felnőttképzésben) vesznek részt, vagy tervezik, hogy továbbtanulnak.

A pályázat beérkezésének határideje: 2017. június 15.

A tájékoztatás nem teljes körű. További információk:
e-mail: igazgato@sinosz.hu
www.sinosz.hu/nagyothallo-fiatalok-figyelem/  
www.signia.hu/palyazat2017

     Kiadó: Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.