2017. május 17., szerda 20:36

A Demokrata Párt közleménye
    Budapest, 2017. május 17., szerda (OS) - Megvárjuk amíg kirúgják a magyarokat az Unióból vagy időben elzavarjuk Orbánt. Nem adhatunk esélyt Orbánnak és bandájának, hogy eltöröljék a rendszerváltást.

    A FIDESZ hazugságaival ellentétben még a saját európai néppárti képviselőtársaik nagy része is a magyar kormány fékevesztett rombolásával szemben foglalt állást, amikor a hetes cikkelyt kilátásba helyzték. A képviselők szerint súlyosan romlott a demokrácia és jogállamiság állapota hazánkban. Kijelentették, hogy a vitatott törvényeket fel kell függeszteni vagy vissza kell vonni. Valamint szigorúan ellenőrizni kell az uniós források elköltését.

A magyar nemzet felelőssége, hogy meddig engedi a pénzdiktatúrát működni Magyarországon, meddig hagyjuk az Uniós pénzek ellopását, a civil szervezeteink megbélyegzését és az orosz érdekek kiszolgálását.

A Demokrata Párt felszólítja a kormányt, hogy adja át az ország vezetését egy európai értékeket valló, a nemzet egységét képviselő új kormányzatnak, és ezzel vessen véget a hazánkat a politikai színtéren a diktatúrák felé sodró politikájának.

Bejelentjük, hogy a magyar lakosság felé tömegtájékoztató kampányt indítunk, hogy minden választópolgár tisztában legyen annak következményeivel, amit az Orbán-rezsim elkövet.

A demokraták elsöprik a pénzdiktatúrát.

http://demokratapart.eu
     Kiadó: Demokrata Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.