2017. május 23., kedd 10:29

A Miniszterelnökség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. május 23., kedd (OS) - Klassz a pARTon 2017-ben is

    Beszédet mondott a Cimbora Alapítvány rendezésében létrejött Klassz a pARTon! elnevezésű,  nyáresti komolyzenei koncertsorozatot beharangozó sajtótájékoztatón, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Latorcai Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a Kormány az elmúlt két évhez hasonlóan, az idei rendezvénysorozatot is támogatja és erre a célra 50 millió forintot különítettek el.

A július 15-től, augusztus 6-ig tartó, 20 különböző zenei programból álló eseménysorozat igazi családi fesztiválnak ígérkezik, hiszen minden korosztály számára szórakozást és kikapcsolódást nyújt, a komolyzene különböző stílusjegyeit felvonultatva, tág teret biztosít a magyar komolyzenei élet számtalan fiatal tehetségének a bemutatkozásra és tehetségének kibontakoztatására. A rendezvény ugyanakkor közelebb viszi ezt a zenei műfajt azokhoz is, akik bármilyen okból nem, vagy csak nagyon ritkán jutnak el komolyzenei koncertre.

     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.