2017. június 13., kedd 10:05

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. június 13., kedd (OS) - Ha Orbán marad, az Erasmusnak is vége lehet

    Kilencmillió európai fiatal életét gazdagította az elmúlt harminc évben az Erasmus-program. Közöttük több mint kétszázezer magyar résztvevőnek: egyetemistáknak és pedagógusoknak biztosított kivételes tanulási lehetőséget. Ha marad az Orbán Viktor által képviselt EU-ellenes politika, ennek is vége szakadhat.

Az Erasmus-program (amelynek harmincéves évfordulóját ma ünnepli meg az Európai Parlament strasbourgi ülése) bizonyítéka annak, miért alapvető fontosságú Magyarország uniós tagságának megőrzése és megvédése. Aki az Európai Unió ellen uszítja a magyar embereket, az sok tízezer fiatal tanulását, képzését és ezzel együtt hazánk fejlődését is kockára teszi. Az Erasmus-program az elmúlt harminc évben bizonyította, hogy az európai közösség csak akkor képes előre haladni és gyarapodni, ha együttműködő, befogadó és nyitott. Ha marad Orbán és az EU-elleni háború, akkor az Erasmus-programmal együtt eltűnhet minden nyugatos vívmány, minden előny és lehetőség, amelyet az európai közösség biztosít a magyarok számára.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.