2017. június 26., hétfő 14:43

Az Emmi - Szociális és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság közleménye (5. rész)
    Budapest, 2017. június 26., hétfő (OS) -

    Szász Attila címzetes rendőr alezredes 1994 óta rendvédelmi dolgozó. 2014-től a Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályán alosztályvezetőként teljesít szolgálatot. A kábítószerekkel kapcsolatos intézkedések eredményeként, több ezer darab tabletta, amphetamin és egyéb kábítószer előállítására használt laboratórium került felszámolásra, lefoglalásra.
Dr. Sótér Andrea 1994 óta vesz részt a Magyar Honvédségnél professzionálisan működő kábítószer-fogyasztást megelőző tevékenységben. Számos kiscsoportos tréningfoglalkozást, kortárs képző programot vezetett, személyiségfejlesztő tréningeket szervezett a katonák körében.
Dr. Vörös Ferencné a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság címzetes rendőr alezredese nevéhez fűződik az Ovi Zsaru program, kitalálója a Rendőr Robinak és Rosszcsont Ricsinek, annak a két bábfigurának, amelyek segítségével a szakemberek az óvodások részére bűnmegelőzési ismereteket adnak át. Részt vett a DADA program továbbfejlesztésében.
BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság szakmai munkáját színvonalasan végzi, eredményes működése szempontjából kiemelkedő szakmai feladatok végrehajtásában jelentős érdemeket szerzett.

     Kiadó: Emmi - Szociális és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.