2017. július 19., szerda 16:20

A Munka-kör Alapítvány a Hallássérültekért közleménye
    Budapest, 2017. július 19., szerda (OS) - Magyarországon először indul a hallássérültek szakmai képzésére irányuló, és akadálymentes betanításhoz szükséges tananyag fejlesztése a nemzetközi ERASMUS + program által, melynek megvalósítója a lengyel és a görög partnerek mellett a Munka-Kör Alapítvány a Hallássérültekért.

    A szállodaipar és a vendéglátás területén 12 szakma tananyaga és ezek jelelt és feliratozott videó változata is elkészül, a hallássérült munkavállalók számára, például pék, cukrász, szobalány, barista, kertész, karbantartó. A nemzetközi projekt első lépéseként már elkészült a siket kultúrát, a siket emberek életét, szokásait, világát, kommunikációját, erősségeit és gyengéit, akadálymentesítési lehetőségeit bemutató kézikönyv a munkaadók számára. Az Alapítvány a napokban kezdte meg a kézikönyv eljuttatását a hotelek, pékségek, éttermek számára, együttműködő partnereket keresve. A vélemények, tapasztalatok begyűjtésével együtt zajlik az egyes szakmák képzési anyagának kidolgozása, és feliratozott, jelnyelvi oktatóvideókon való rögzítése, melyek segítik a hallássérültek betanítását. A barista szakma hamarosan készen áll a videókkal együtt, magyar felirattal. A szakmai anyagok megtekinthetőek a honlapon és a közösségi oldalakon. Emellett az egyes szakmákhoz speciális jelnyelvi szótár is készül négy nyelven. Ez egy hatalmas támogatás a hallássérültek hazai és nemzetközi szakmai képzése terén. Az Alapítvány folyamatosan várja együttműködő partnerek jelentkezését a program megvalósításához. www.munkakoralap.hu
     Kiadó: Munka-kör Alapítvány a Hallássérültekért

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.