2017. augusztus 18., péntek 14:16

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye - (5. rész)
    Budapest, 2017. augusztus 18., péntek (OS) - Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán

    
LANTOSNÉ DUCZA ANIKÓ olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász,

DR. MÁRKUS ÉVA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar dékánhelyettese, egyetemi docens,

DR. NAGY FERENC, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi tanára,

NAGY GYÖRGY, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke,

NAGYNÉ PINTÉR JOLÁN, a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnöke,

DR. NYÁRY ISTVÁN, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Idegsebészeti Osztályának osztályvezető-helyettese, szakmai tanácsadója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Idegsebészeti Tanszékének professzor emeritusa,

DR. PÁK GÁBOR belgyógyász, gasztroenterológus, nefrológus, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház volt orvosigazgatója, nyugalmazott osztályvezető főorvosa,

PÁLINKÁS MIKLÓSNÉ DR., a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének volt gazdasági igazgatója,

DR. PERGER ÉVA ILDIKÓ, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa,

POZSGAI ZSOLT drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, a Pátria Kiadó alapítója és vezetője,

RÁCZ ÁRPÁD, a Rubicon Történelmi Magazin főszerkesztője,

RADNAI JENŐ, a Magyar Katolikus Családegyesület alelnöke,

DR. SÁTORI GABRIELLA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának nyugalmazott tudományos tanácsadója,

DR. STELLA LEONTIN kanonok, címzetes prépost, főesperes, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika plébánosa, a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház igazgatója, a Váci Egyházmegye papja,

DR. SÜTŐ ZOLTÁN, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar Állattudományi Intézet Állattenyésztés-technológia és Menedzsment Tanszékének egyetemi tanára,

SZALMA LÁSZLÓ, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, a Testnevelési Egyetem Sportági Intézet Atlétika Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

DR. SZENTANNAI PÁL, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi docens,

DR. SZENTVÁRY-LUKÁCS JÁNOS ALFRÉD, a Magyar Cserkészszövetség volt ügyvezető elnöke és főtitkára, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi adjunktusa,

TÖRÖK ÁDÁM előadóművész, dal- és szövegíró, producer, a Mini zenekar vezetője,

DR. UJVÁRY GÁBOR történész-levéltáros, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, intézet- és kutatócsoport-vezetője,

WETTSTEIN JÁNOS, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kancellárja.


     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.