2017. augusztus 30., szerda 16:59

Az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. augusztus 30., szerda (OS) - Az áltudomány, ami elvtelenül kiszolgálta a fasizmust és a kommunizmus.PSZICHIÁTRIA: SEGÍTSÉG VAGY MEGTÉVESZTÉS? – NEMZETKÖZI VÁNDORKIÁLLÍTÁS BUDAPESTEN

    Miként történhetett meg mindez a civilizált Európában? Hogyan tudták tömegekkel elfogadtatni a XX. század két szörnyű társadalmi rendszerét? Hogy voltak képesek a gyakorlatba átültetni azokat tömegpusztító és lélekölő ideológiákat, amelyek annyi ember halálához és a túlélők többségének nyomorúságos vegetációjához vezettek? Mindez máig feldolgozatlan, megemészthetetlen rejtély a logikusan gondolkodó humanista közvélemény számára.
Tényleg mindent meg lehet csinálni az emberrel? Valóban olyan az alaptermészetünk, hogy bármilyen borzalmas tettre rávehetők vagyunk? Mindez ideig sokan azt próbálták meg elhitetni velünk, hogy igen.  Ám ezek a magukat szakértőknek beállító emberek pont azon áltudósoknak a szellemi örökösei, sőt jó páran konkrétan a tanítványai voltak, akik annak idején részt vettek a fasiszta fajelmélet (Ernst Rüdin), és a kommunizmusba kényszerített tömegek kontrollásására kifejlesztett úgynevezett kondicionálás-elmélet és a jól hangzó "viselkedés-kutatás" (Ivan Pavlov) kifejlesztésében.

Ma már szinte nincs olyan területe a nyugati civilizációnak, amelyre ne hatnának ki alapvetően a pszichiátria emberről alkotott alapelvei. E szerint a minden tankönyvükben nyíltan hirdetett elmélet szerint a lélek nem létezik. Éppen ezért az ember nem más,mint ...

     Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.