2017. szeptember 13., szerda 14:44

Az Arany-Korona Alapítvány közleménye
    Budapest, 2017. szeptember 13., szerda (OS) -

    Hétvégére várjuk Csokonyavisontára, a Nagyatádi Szabó István Emlékházba. Egykori agrárminiszterre emlékezve koszorúzással kezdődik a Földművesek Napja rendezvény, amelyre a jövőben évente kerül sor.
A rendezvény Fővédnöke: Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter.
Az emlékház egyben helyrajzi múzeum, itt látható Torgyán József hagyatéka is. Ő kezdeményezte a Fölművesek Napja útnak indítását és Nagyatádi Szabó István egykori agrárminiszterről történő megemlékezést.
A koszorúzást követően a Széchenyi kastély könyvtárában, a hagyomány indulásáról sajtótájékoztatót tartunk, neves agrárszakemberek részvételével.
A rendezvény a kastély színháztermében folytatódik. A mozgalom zászlajára az egyházak képviselői megáldása után Dr. Torgyán Józsefné, Cseh Mária, zászlóanya köti fel az első szalagot.
Beszédek:
Czerván György Nemzetgazdaságért Felelős Államtitkár.
Prof. Dr. Sinóros Szabó Botond akadémiai doktor
Prof. Kósa Ferenc volt államtitkár
Dr. Bánk Attila FKgP volt frakcióvezető
Czerván György elismerő oklevéllel tűntet ki három, legeredményesebben gazdálkodó környékbeli földműves-kisgazdát.
Végül Harasztia Attila polgármester átadja a zászlót a jövő évi Fölművesek Napja rendezvény házigazdájának, Vasad község, polgármesterének.
Fontos ismeretek: https://www.facebook.com/F%C3%B6ldm%C5%B1vesek-Napja-1561140967239017/

Lambert Győzőné
Alapítvány kurátora

Petráss László
Földművesek Napja
Szervező-kapcsolattartó
Tel: +36 30 853 70 47

     Kiadó: Arany-Korona Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.