2017. szeptember 20., szerda 12:48

A Demokratikus Koalíció közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. szeptember 20., szerda (OS) - Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke aláírta az ellenzék közös egészségügyi dokumentumát.

    Ennek érdekében egyebek mellett jelentősen növelni kell az egészségügyi közkiadásokat, és összességében 30 százalék alatt kell tartani a lakosság által fizetett terhek arányát. Az aláíró pártok egységesen kiálltak a társadalombiztosítás helyreállítása és megerősítése mellett. Elfogadták, hogy pontosan rögzíteni kell, hogy a társadalombiztosításban - garanciákkal védve - kinek milyen ellátás jár.  A társadalombiztosítás mellett átlátható, szabályozott ellenőrzött módon kell utat nyitni a magán egészségügyi szolgáltatásoknak. Az egészségügyi dolgozók körében jelentős béremelésre van szükség. Egylépcsős béremelés után garantálni kívánjuk, hogy az ágazat dolgozóinak bére legalább öt éven keresztül az átlagos béremelést meghaladó ütemben növekszik. A hálapénz felszámolásához a béremelésen túl olyan átlátható szakmai és egyéb szabályokra van szükség, melyekben mindenki tudja, hogy hálapénz nélkül is kinek, milyen ellátás jár.
A magyar egészségügy válsága azt követeli meg, hogy elinduljon egy több parlamenti cikluson át tartó felelős átalakítás, mely végül megteremti az európai szintű egészségügyi ellátást a magyar lakosság és az egészségügyi szakma konszenzuson alapuló megelégedésére.

DK sajtóiroda
    
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.