2017. október 12., csütörtök 13:20

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2017. október 12., csütörtök (OS) - DK: Deutsch ostoba és/vagy hazug - Perrel néz szembe

    Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a mai napon bejelentette, hogy az EU csalás elleni hivatalához fordul. A bejelentés indoka, hogy Deutsch szerint az Altus az Európai Bizottsággal kötött megállapodásából származó bevételéből adott 80 millió forintot Czeglédy Csabának.

A jogvégzett Deutsch Tamást tájékoztatjuk, hogy ezidáig nem sikerült elsajátítania a nyilvános cégpapírok értő olvasásának képességét. Segítünk neki: két Altus nevű cég létezik. Az Altus Befektetési Zrt. valóban kötött megbízást az EU-val, igaz, a Deutsch által említett másfél milliárd forint töredékéért. Bár e hazugság tényét a bíróság már jogerősen megállapította, nem várjuk el a képviselőtől, hogy ezt bevallja. Állításának lényege is hazugságon alapul, hiszen Czeglédy Csabának nem az Altus Befektetési Zrt., hanem az Altus Portfólió Kft. adott pénzt, amelybe egyetlen fillér sem jutott az EU-s megbízás ellenértékéből. Az Altus Portfólió Kft. ugyanis ipari és pénzügyi befektetéseket kezel, tanácsadással egyáltalán nem foglalkozik. A kölcsön forrása tehát nem tanácsadói tevékenység pénzügyi eredménye, hanem az Altus befektetési tevékenységéhez kötődő források.

Természetesen bepereljük Deutsch Tamást. Örömmel vesszük, hogy Budai Gyula tegnapi, nyilvánvalóan vesztes perrel és kártérítéssel végződő hazudozása után Deutsch Tamás is gyarapítani fogja a DK kampányszámláját. További munkasikereket kívánunk a képviselőknek.

DK Sajtóiroda

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.