2017. október 17., kedd 14:09

A Magyar Tartalékosok Szövetsége közleménye
    Budapest, 2017. október 17., kedd (OS) - A Magyar Tartalékosok Szövetsége október 14-én ünnepelte 16. évfordulóját Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián.

    Magyarország honvédelmi minisztere október 4-ét a Magyar Tartalékosok Napjává nyilvánította, Kossuth Lajos 1848. október 4-én elhangzott szegedi toborzóbeszéde emlékére.

Dr. Négyesi Lajos alezredes, hadtörténész ünnepi előadásában kiemelte: "A nép védi meg a hazát. Amikor elgondolkodunk azon, hogy mi Magyarország biztonságának a záloga, ne csak arra gondoljunk, hogy a szövetségi rendszerben elfoglalt helyünk óv meg minket. A nép lesz az, aki utoljára ott áll majd a fegyverrel, nekünk kell megvédeni saját magunkat: ezért van szükség a tartalékos katonákra". A honvédelmi miniszter levelét Széles Ernő elnök olvasta fel. "Az a célunk, hogy a tartalékos állomány biztos pillére és valódi, jól felkészült alapja legyen a hivatásos és szerződéses állomány mellett a haza védelmének is. E cél megvalósításához kérem valamennyi tartalékos katona, a Magyar Tartalékos Szövetség tagjainak támogatását, további lelkes és áldozatkész munkáját, hiszen a Honvédelmi Minisztérium elé állított feladatokat csak Önökkel együtt tudjuk megvalósítani" - fogalmazott a Magyar Tartalékosok Napja alkalmából írt köszöntőlevelében dr. Simicskó István. Az ünnepséget tisztújító küldöttgyűlés és fogadás zárta. Széles Ernő nyugalmazott dandártábornokot megerősítették elnöki pozíciójában.

     Kiadó: Magyar Tartalékosok Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.