2017. október 20., péntek 12:09

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2017. október 20., péntek (OS) - Az MSZP kiáll Cserdi polgármestere mellett: meg kell állítanunk a fideszes erőszakot!

    A Fidesz gyűlölettel veti be Magyarországot és erőszakot arat: ma már ott tartunk, hogy a felhergelt emberek az ellen fordulnak, aki elesett gyerekeknek akar segíteni. Cserdi polgármestere, Bogdán László ember maradt a Fidesz borzalmas világában, amikor felajánlotta, hogy a háború elől menekülő családok – akiket az állam ellenőrzött és befogadott – Cserdiben nyaraljanak. A segítségért cserébe fenyegetést és megalázást kapott.

Az MSZP úgy gondolja, hogy aki emberként segítő jobbot nyújt a rászorulóknak, az nem verést és leköpést érdemel, hanem tiszteletet. Kiállunk Bogdán László mellett és elítéljük az erőszakot!

Az országot szétfeszíti a gyűlölet, amit a Fidesz gerjeszt. Orbán kimondta, hogy támogatja és megérti az erőszakot. A kormány minden évben meghirdeti, ki az aktuális ellenség. Csak idén, fél év alatt 40 milliárdot költött a Fidesz erre. Orbán és pártja csaknem nyolc éve éve háborúzik, miközben az ország valódi problémáival nem foglalkoznak.

Nem engedhetjük, hogy a kormányzás helyét átvegye a gyűlölködés! Aki eddig ezzel próbálkozott, mind elbukott – és sokszor a saját népét is katasztrófába vitte!

2018-ban nemet mondhatunk a fideszes gyűlölködésre. Megállíthatjuk a terjedő erőszakot – ehhez csak Orbánt és a Fideszt kell leváltanunk. Aki nem akar állandó rettegésben élni, aki békét szeretne a gyerekének, jövő tavasszal a kormányváltásra szavaz.


     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.