2017. október 26., csütörtök 18:22

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének TÖOSZ közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. október 26., csütörtök (OS) - Ünnepélyes záró konferencia keretében 2017. október 24-én eredményhirdetéssel zárult a TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programjának 2017-es pályázati szakasza. Idén két témakörben érkeztek pályázatok, a döntőben végül hat települési önkormányzat részesült elismerésben.

    A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével hirdeti meg 2008-től folyamatosan. 2017-ben a megvalósításában részt vett a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Belügyminisztérium, az Országos Polgárőr Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is.

A pályázati program célja új és innovatív helyi megoldások, a legjobb önkormányzati gyakorlatok feltérképezése, és az ilyen megoldásokat nyújtó önkormányzatok tudásának és tapasztalatának megismertetése az ország más önkormányzataival és a szakmai közélettel. A program által kezdeményezett tudásátadási folyamat nem csupán azokat az önkormányzatokat segíti, amelyek új megoldásokhoz jutnak, hanem azokat is, amelyek a gyakorlatokat kialakították.

Az idei pályázati szakasznak két pályázati témája volt: a "Közös-többszörös" – a településen élő romák és nem romák példaértékű közös(ségi) programjai, tevékenységei, amelynek kiemelt célja volt az olyan jó gyakorlatok felkutatása, amelyek a feszültségek enyhítése, a roma és nem-roma párbeszéd elősegítése, az előítéletek csökkentése révén erősítik a helyi roma közösségek identitását, javítják a kultúrához, oktatáshoz, egészségügyhöz, munkához és szociális, társadalmi javakhoz való hozzáférést, ugyanakkor a nem roma lakosság körében is pozitív visszhangra találnak. A másik téma, a Helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése a helyi önkormányzat és a helyi polgárőr egyesület együttműködésén alapuló közös programok felkutatását célozta.

     Kiadó: Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége TÖOSZ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.