2017. október 31., kedd 10:31

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (4. rész)
    Budapest, 2017. október 31., kedd (OS) -

    Tanúként az igazmondási kötelezettség és a tanúvallomás jogosulatlan megtagadására vonatkozó figyelmeztetések mellett – valamint védő és szülő jelenlétének hiányában – erre sokkal kevesebb esélye volt. Az ombudsman szerint az eset összes körülménye alapján nem zárható ki, hogy a rendőrség az eredményesebb információszerzés céljából tanúkihallgatás formájában valójában gyanúsítotti kihallgatást végzett. Ráadásul mindezt úgy, hogy mellőzte a gyanúsított fiatalkorú jogait védő garanciális előírásokat, különösen a kötelező védelem biztosítását. Az alapjogi biztos megállapította, hogy a rendőrség szóban forgó eljárása súlyos alapjogi visszásságot okozott.

Az ombudsman felkérte a megyei rendőrfőkapitányt, hogy ismertesse a jelentés megállapításait az érintett állománnyal, rendelje el a továbbképzésüket. Gondoskodjon arról, hogy a rendőrök a jövőben tartózkodjanak az eljárás alá vont fiatalkorúak jogi garanciákat sértő bekísérésének gyakorlatától, valamint az idézés és a tanúkénti kihallgatás során az előírásoknak megfelelően mindig értesítsék a gyermek szülőjét. A biztos emellett a megyei főügyésztől annak vizsgálatát kérte, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányságon nem vált-e gyakorlattá, hogy tanúkihallgatás címén – különösen fiatalkorúak esetében, a garanciális szabályok megkerülése céljából – gyanúsítotti kihallgatást végeznek.

     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.