2017. november 6., hétfő 15:52

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2017. november 6., hétfő (OS) -

    Ezzel a Bizottság mintegy öt hónapon belül immáron hetedik alkalommal ír elő egy hónapos vagy még rövidebb, négy-, illetve kéthetes válaszadási határidőt, így három különösen bonyolult kötelezettségszegési ügyben (kvóta, civil szervezetek átláthatósága, nemzeti felsőoktatási törvény módosítása) kellett párhuzamosan, indokolatlanul rövid határidők mellett megtenni a magyar észrevételeket.

Magyarország, figyelemmel a lojális együttműködés elvére, illetve bízva a konstruktív dialógus eredményességében, eddig minden esetben erőforrást nem kímélve tartotta a rendkívül szigorú válaszadási határidőket. Minden alkalommal határidő-hosszabbítási kérelemmel fordult a Bizottsághoz, amely azt sommásan, érdemi indokolás nélkül elutasította.

Álláspontunk szerint ez önkényesen alkalmazott nyomásgyakorlás, ami egyértelműen sérti Magyarország tisztességes eljáráshoz és védekezéshez való jogát.

Mindezekre tekintettel a magyar kormány úgy döntött, hogy az indokolással ellátott véleményre adandó válaszát az évtizedes gyakorlatnak megfelelő két hónapos határidővel, 2017. december 5-ig küldi meg a Bizottság számára, amely ütemezés megfelelően biztosítja a magyar válaszlevélnek a szokásos rend szerinti megalapozott előkészítését és véglegezését. Magyarország elkötelezett a dialógus folytatása iránt, de elvárja, hogy a védekezéshez való joga ne csorbuljon.

     Kiadó: Igazságügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.