2017. november 21., kedd 15:01

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2017. november 21., kedd (OS) - Gyurcsányék több száz iskolát zártak be - Reagálás a DK, az MSZP és az Együtt nyilatkozatára

    Felháborító, hogy azok prédikálnak az oktatásról, akik kormányzásuk alatt több száz iskolát zártak be és több ezer pedagógust tettek utcára. Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt százmilliárdokat vontak el az oktatásból, és a pedagógusoktól is elvettek egyhavi bért.
A Fidesz 2010 óta pótolja az oktatástól elvett pénzeket, 2013-ban pedig elindította azokat az oktatási reformokat, amelyek megalapozzák a stabilabb működést és a jobb teljesítményt. Ma országszerte megújulnak és épülnek az iskolák, közel 150 településen valósul meg tanterem, tornaterem vagy tanuszoda építése, további 527 iskolában indulnak felújítások, nyelvi és informatikai fejlesztések. A pedagógusok bére 2013 óta átlagosan 50%-kal nőtt. Egyre több fiatal látja kiszámíthatónak, vonzónak a pedagógusi pályát, 30%-kal nőtt a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma.  A 2018-as költségvetésben 572 milliárd forinttal többet biztosítunk oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés.

     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.