2017. november 21., kedd 17:02

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. november 21., kedd (OS) - Katonának állt a Kowalsky meg a Vega

    Csatlakoztak az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerhez a Kowalsky meg a Vega tagjai – jelentette be a zenekar november 21-én, kedden a táborfalvai gyakorlótéren, ahol az új, a Honvédelmi Minisztérium közreműködésével elkészült klipjüket is bemutatták.

A sajtótájékoztatón dr. Simicskó István honvédelmi miniszter elmondta: a zenekar kereste meg a tárcát azzal a kéréssel, hogy lehetőségeihez mérten működjön közre a Tizenötmillióból egy című klipjük elkészítésében. A filmen keresztül a rajongók megismerhetik a magyar katonák életét, elhivatottságát és bátorságát. A miniszter örömét fejezte ki, amiért a zenekar tagjai úgy döntöttek, vállalják az önkéntes tartalékos szolgálatot, hiszen a tárca célja, hogy minél többen csatlakozzanak a honvédelem ügyéhez. "Ez erősítheti leginkább nemzeti összetartozásunkat" – mondta dr. Simicskó István. Hozzátette: nem véletlen, hogy a Magyar Honvédség a legmagasabb presztízsű szervezet ma az országban, és az sem, hogy Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa.

A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a zeneszám olyan örökérvényű értékekről szól, mint a szeretet, az összefogás, a bajtársiasság, valamint a család, de a katonai eskü is visszaköszön benne. "Ez jót tesz mindenkinek – katonának és civilnek egyaránt –, aki összefogásban gondolkodik, aki vallja ezeket az értékeket" – fogalmazott a miniszter.

     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.