2017. november 22., szerda 15:43

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. november 22., szerda (OS) - A magyarság a demográfiai szakadék szélére sodródott

    A magyar társadalom legnagyobb problémája, s egyszersmind a jövőjét destabilizáló legveszedelmesebb fenyegetés nem más, mint elégtelen népesedési helyzetünk. Ennek ellenére a Népjóléti bizottság mai ülésén a jelenlévő kormánypárti képviselők egyhangúlag söpörték le a családtámogatások kibővítésének szükségességéről szóló, 12 pontból álló jobbikos határozati javaslatot. A tárgysorozatba vétel elutasításával azt is lehetetlenné tették, hogy az Országgyűlés legalább tárgyalhasson a néppárti felvetésekről.

A nemzet sorsát alapvetően a népesedési folyamatok határozzák meg, márpedig a magyarság a demográfiai szakadék szélére sodródott. A magyar társadalom már évtizedekkel ezelőtt az önfelszámolás útjára lépett, s ha nem történnek az eddigieknél is határozottabb népesedéspolitikai intézkedések, akkor kiírják a nemzetet a történelemből. A kormánypárti képviselőkre nem hatottak Gárdonyi szavai sem, aki szerint "a család, olaj az élet lámpásában", ezért teljesen jogos igény a felelősen gyermeket vállaló szülők részéről, hogy az állam a gyermeknevelésre a humántőkébe való nagyon komoly közérdekű befektetésként tekintsen, és éppen ezért, fokozottabban támogassa is azt.
     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.