2017. november 22., szerda 16:54

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja közleménye (4. rész)
    Budapest, 2017. november 22., szerda (OS) -

    Probléma emellett a mai szabályozással az is, hogy a zárt magántőkealapok kinyomtatott befektetési jegyei név és nyom nélkül cserélhetnek gazdát, így lényegében senki nem tudhatja, valójában kinél vannak a jegyek, és ki a valós tulajdonos. Az Együtt és a Párbeszéd szövetsége éppen ezért másodszor is módosítót nyújt be az Országgyűlésnek a nyílt végű, zárt magántőkealapok szabályozására vonatkozóan. Kormányváltás után pedig felszámolják ezt az átláthatatlan rendszert.
Az Együtt és a Párbeszéd szövetségének negyedik pontja, hogy komolyabban kell venni az offshore hátterű vállalkozások közbeszerzési szabályozását. Tiltani kell, hogy olyan cég nyerjen közbeszerzést, amely tulajdonosi szerkezetében offshore háttér fedezhető fel.
Juhász Péter és Karácsony Gergely szerint a négy intézkedés megvalósításával  jelentős költségvetési bevételek érhetők el, ráadásul ezt  hasznosabb célokra fogják fordítani Mészáros Lőrinc gazdagodásánál, és a túladóztatott magyar munkavállalók és kisvállalkozások számára is biztosítják az adóterhek csökkentését. Ennek már önmagában is jelentős szerepe lenne a hazai gazdaság helyreállításában. 

Juhász Péter
az Együtt elnöke
és
Karácsony Gergely
a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.