2017. november 24., péntek 11:00

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. november 24., péntek (OS) - Elfogadta az Emberi Jogok Európai Bírósága a börtönzsúfoltságra adott magyar választ

    Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2017. november 23-án közzétette azon határozatát, amellyel elfogadta a Magyarország által a börtönzsúfoltság megszüntetése, illetve az ezzel kapcsolatos kompenzáció érdekében tett intézkedéseket. A határozat ezen az ügycsoporton túlmutató jelentőséggel bír, hiszen a Magyarországgal szemben indított ügyek számának drasztikus csökkenését eredményezi.
A Varga és mások kontra Magyarország ügyben a börtöntúlzsúfoltságot kifogásoló panaszok tekintetében a Bíróság 2015. március 10-én hozta meg vezető ítéletét, melyben megállapították, hogy a börtönkörülmények a kérelmezők megalázó bánásmódját eredményezték, így kellően súlyosnak tekinthetőek az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkének megsértéséhez. A Bíróság ezen túl az Egyezmény 13. cikkére való hivatkozással sérelmezte, hogy az érintettek panaszainak orvoslására nem áll rendelkezésre hatékony hazai jogorvoslat. A vezető ítéletben foglalt követelményeknek megfelelően egy preventív és egy kompenzációs jogorvoslatot vezettek be 2017. január 1-jei hatályba lépéssel. Ezért 2016 novemberében a Bíróság 2017. augusztus 31-ig felfüggesztette az előtte lévő magyar ügyek vizsgálatát.

     Kiadó: Igazságügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.