2017. december 2., szombat 13:01

A Krajczáros Alapítvány közleménye (4. rész)
    Budapest, 2017. december 2., szombat (OS) -

    2016-hoz képest kedvezőtlen tapasztalatként értük meg, hogy Kárpátalja, Erdély és a Délvidék térségéből az idén hozzánk alig érkezett csatlakozásról, részvételről szóló információ.

Köszönet illeti az alapítványnak azon hazai és lengyel, szlovák, cseh festőművész partnereit, akik az "Emlékezet a Hősökre 1914-1918 - Ecsettel a Békéért" című projektünk révén sok-sok alkotással gyarapították az I. vh centenáriumához kötődő nemzetközi tárlatsorozatunk kollekcióját.
A hazai írott és elektronikus sajtó tekintetében nem lehetünk nyugodtak. Az MTI közlemény és néhány média közvetlen tájékoztatása ellenére sem tudtuk a figyelmet kellő szélességben ráirányítanunk az akcióra. Ez alól üdítő kivételnek számított Dunaújvárosban, Kiskunhalason, Székesfehérváron és a Felvidék Ma című újságok szerkesztői.

Az alapítvány emlékbélyegen és kártyanaptár megjelentetésével is népszerűsítette a projektet, beleértve, hogy már 2018-ra is meghirdette az akciót. Keresnek olyan hazai és külföldi partnereket, közte civil ernyőszervezeteket, akik szívesen vállalnák fel a hatókörükben a szervező, előkészítő munkát. Ennek egy fontos elemének ítéljük, hogy már most (az arra illetékes döntéshozó fórumukkal jóváhagyatják) beleteszik a jövő esztendőre esedékes cselekvési tervükbe. Továbbá a honlapjukon, FB oldalukon és más kommunikációs felületükön széles körben népszerűsítik e kegyeleti akciót. Meggyőződésünk, hogy csakis ily módon válhat ez valóban a közös emlékezetet erősítő projektté

     Kiadó: Krajczáros Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.