2017. december 2., szombat 17:56

A Párbeszéd közleménye
    Budapest, 2017. december 2., szombat (OS) - Párbeszéd: Életveszélyesek lehetnek az Ázsiából beszerzett kórházi eszközök  Az eladósodott intézmények kénytelenek Ázsiából beszerezni többek között olyan eszközöket, mint a hasi törlőkendők, melyek jelentős része nem steril, mikrobiológiailag szennyezett lehet, ezért életveszélyesek. A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltánhoz, melyben felszólítjuk e gyakorlat haladéktalan kivizsgálására is.

    Tavaly 22 ezer műtéti sebfertőzést regisztráltak a kórházakban, melyek 30%-a megelőzhető lenne, ha  megfelelő minőségű eszközök állnának rendelkezésre. Ám évente az adósságállomány jelentős részét, nagyjából 50 milliárd forintot az intézmények dologi kiadásai teszik ki, amit a kormány évente egy alkalommal hajlandó csak megfinanszírozni.

Az olcsó és nem minden esetben steril eszközök beszerzésének gyakorlatát a Párbeszéd szerint haladéktalanul meg kell szüntetni, a kormánynak pedig meg kell finanszíroznia az intézmények dologi kiadásait, hogy az adósság ne vezessen olyan helyzetekhez, melyek miatt veszélybe kerülhet a betegek élete.

A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy tisztázza a helyzetet és arra kéri Balog Zoltánt, hogy vizsgálja ki mielőbb ezt a gyakorlatot.  

Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd társelnöke


     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.