2017. december 4., hétfő 17:33

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2017. december 4., hétfő (OS) - DK: Hogyan lesz a képviselőjelölt jótékonysági gesztusából közpénzen történő szavazatvásárlás?

    Élelmiszercsomagot osztott a terézvárosi önkormányzat a rászorulóknak. Ezúttal fejenként két doboz tojást is kaptak ráadásként, amikre a kerületben áprilisban induló Fideszes jelölt nevét nyomtatták. A névvel és pártszínekkel ellátott tojásos dobozokat ugyanott, ugyanazok az önkormányzati dolgozók osztották, mint az önkormányzat által juttatott csomagokat. Erzsébetvárosban, a választókerület másik felében viszont a hírek szerint lakcímet, nevet és telefonszámot kértek azoktól, akik az önkormányzat élelmiszer-csomagját átvették.

A Demokratikus Koalíció gyanúja szerint egyik helyen az illegális adatbázis-építés, a másikon a szavazatvásárlás zajlik. A fölcímkézett tojásos doboz ugyanis nyilvánvalóan azt a képzetet kelti a rászorulókban, hogy az egész élelmiszercsomag, sőt, maga a rendszeres ételosztás is a képviselőjelöltnek köszönhető. A két doboz tojás mintegy 1200 forintos árával tehát a Fideszes politikus az önkormányzat költségére nyújtott élelmiszersegély rendszeréért a ráutaltak által érzett természetes hálát is meg kívánta nyerni – ezt pedig nehéz másként értelmezni, mint szavazatvásárlásként a kerületi közpénz terhére.

A lakók mindezt kész tényként kezelik, minthogy a képviselő-jelöltet az elmúlt 3 évben nemigen látták a kerületben. A DK mindkét ügyben vizsgálatot kezdeményez.

dr. Oláh Lajos
országgyűlési képviselő, DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.