2017. december 5., kedd 15:59

A Mikulásgyár Alapítvány közleménye
    Budapest, 2017. december 5., kedd (OS) - Londontól Balatonfüredig hatalmas az adományozói kedv.  Három nap alatt 11.000.000 kg ajándék érkezett a Mikulásgyárba.

    Az első néhány nap tapasztalata azt mutatja, hogy sokféle adomány hoznak magánszemélyek és cégek egyaránt. Továbbra is nagy szükség van tartós élelmiszerre és tisztító- tisztálkodószerekre, hiszen a rászoruló családok számára ezeknek az alapvető cikkeknek a megvásárlása is nehéz.    

A Mikulásgyár még csak néhány napja működik, de már most tisztán látszik, hogy az adakozókedvű emberek száma idén is növekedett. Az adományokat postán is fel lehet adni, valamint a Lurdy bevásárlóközpontba és Toyota autószalonokba is bevihetjük a csomagokat. A Hungaroringre is várják az ajándékokat, ott is bázist épített a Mikulásgyár. Balatonfüreden is leadhatjuk az adományok egy részét. Itt Füred Kapitány, a turisztikai szakemberek által létrehozott  mesehős bázisán várják a használt játékokat. Ugyanakkor Londonban is van már gyűjtőpontja a Mikulásgyárnak. Az ott dolgozó magyarok segítségével gyűlnek az ajándékok a karitatív akció javára.
Az adománygyűjtő akció  december 22-ig tart.  - nyilatkozta Zsolnai Endre, a Mikulásgyár jogtulajdonosa.
     Kiadó: Mikulásgyár Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.