2017. december 7., csütörtök 10:04

A Magyar Békekör Egyesület közleménye
    Budapest, 2017. december 7., csütörtök (OS) - Szíria felszabadulása világra szóló fegyvertény

    Világpolitikai jelentőségű fegyvertényként üdvözölte Szíria teljes felszabadítását a terrorista uralom alól a Magyar Békekör. Valerij Geraszimov tábornok, orosz vezérkari főnök hivatalos bejelentését követően kiadott nyilatkozatában a Békekör csütörtökön azt írta, hogy a harctéri siker egybevág hazánk békéhez és biztonsághoz fűződő nemzeti érdekével. Szíria szuverenitásának és területi egységének helyreállításában a szír nép, hadserege, és az Aszad elnök vezette kormány hazafias kiállása játszotta a döntő szerepet. A szírek szabadságának és önrendelkezésének visszaszerzésében nélkülözhetetlennek bizonyult az orosz katonai támogatás, az orosz béke-diplomácia, az iráni, a libanoni és az iraki részvétel. A Békekör szerint az Iszlám Állam és az An-Nuszra felgöngyölítése mindazok érdekében áll, akik a népek elnyomására, kiszipolyozására és a hódításra épülő birodalmi logikával szemben az együttműködésen és az egymás iránti tiszteleten alapuló új világrendért küzdenek. Magyarországnak elsőrendű érdeke, hogy a menekültek hazatérhessenek Szíriába. Ezért is kell segítséget nyújtanunk Szíria újjáépítéséhez, az élet normalizálásához. A Békekör arra kéri a magyar kormányt, hogy előfeltételek nélkül állítsa helyre 2012-ben felmondott diplomáciai viszonyát Damaszkusszal. Ismerje el Aszad elnök kormányát a "szíriai forradalmi és ellenzéki erők nemzeti koalíciója" helyett.  Vegye tudomásul, hogy Szíria jövőjéről a szír nép hivatott dönteni.  


     Kiadó: Magyar Békekör Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.